Bejegyzések
Megjegyzések
Még nincs kész, csak készülget, de épp a DMC (számomra) új Géométry technikáját / hímzővásznát tesztelem, és nagyon-nagyon tetszik, gyorsan haladós, szép, és szokatlan, kedvemre való. Amúgy is nagy vonzódásom van a tiszta és szabályos geometrikus formákhoz, úgyhogy ezt nekem találták ki.
Ha az ember egyszer elkezdi a kancsóterítő-hímzést, akkor elég nehéz abbahagyni. A jelek szerint legalábbis. A blog történetében még sohase történt olyan, hogy valaki vásárolni szeretett volna egy-egy példányt a munkáimból, de most megtörtént ez a boldogító esemény, ráadásul egyszerre többen is megkívánták a terítőmet (egy ideig komolyan fontolgattam, hogy nem valami eszelős összeesküvésről van-e szó), és a kancsós poszt utáni héten nem kevesebb, mint 4 azaz négy(!) olvasóm (+ az anyukám, de nála ez elvi kérdés, mindig mindenből kér egyet) kérdezte meg, hogy vajon hajlandó lennék-e neki is készíteni egyet...? Hát hogyne lennék hajlandó, eszem a zúzájukat, egész meghatódtam a kérésüktől!
Így aztán további minták, színek, anyagok, formák, és gyöngyök felkutatásába kezdtem, és ez lett a végeredmény. Csini, el kell ismernem, csini!
Namost az ötlet még valamikor az ősszel fogant meg bennem, amikor a Downton Abbey egyik epizódjában láttam, hogy a kamrában a tejszínes köcsögöt valamiféle kis gyöngyökkel csicsázott horgolt kendővel takarták le a bogarak és egyéb szöszök távoltartása végett, és akkor ugyan még nem szökkent szárba az idea, de azért betápláltam a memóriámba későbbi megvalósításra. Aztán amikor a minap a Victorian Kitchen főcímzenéje alatt láttam egy pont ugyanolyat, úgy éreztem, hogy ez jel, ideje megvalósítanom a saját változatomat, nem él-he-tek kancsóterítő nélkül tovább. És akkor térültem-fordultam-kigondoltam, és sitty-sutty meg is csináltam ezt itt a képen:
Ilyenkor nyáron ugyanis a fél életünket a kertben, a cédrus árnyékában töltjük egy jó könyv, a kézimunkám, és egy nagy kancsó hideg ital társaságában, ami rendszerint vagy jegescitromostea, vagy jegeslimonádé, vagy jegesbármimás, csak jeges legyen, és édes-savanykás, és mivel éppen ezt az ízvilágot preferálják a bogarak és egyéb szöszök is... szóval elkél a háznál az ilyesmi...
Az anyag fehér lenvászon, a fonal DMC 932, a mintához Aquarelle-től a Patchwork Royal Blue egyik kockáját választottam, a "nehezék" pedig baroque-metszésű Swarovski gyöngy, antikolt ezüstszínű fityegővel.
Jellemző persze, hogy azalatt míg dolgoztam rajta, és amióta elkészült, szünet nélkül szakad az eső, fotózni is csak két égszakadás között tudtam, úgyhogy konkrétan használatba még nem vétetett... Ez olyan Murphys dolog, rendszeresen előfordul velem.
Potyognak a posztok a derült égből, de csak mert egy csomó kézimunkámmal pont most jutottam el a végkifejletig, még van egy pár majdnem kész, aztán jönnek újra a nagyobb falatok.
Véleményem szerint minden falusi háznak - vagy ahogy a franciák mondják maison de campagne - szüksége van egy kézzel hímzett Házi Áldásra, már persze csak ha hívő emberek lakják. Nálunk fennáll ez a feltétel, és mindenképp akartam is egyet, de olyat, ami azért illik az otthonunkba, vagyishogy nem túlságosan dédnagymamás. Megfelelő környezetben imádom a buja matyóhímzést, de az ebédlőnkben sajna túlontúl ekletikus benyomást keltene.
zöld kacskaringók,
sárga tulipántok, narancsszín bibével...
Na igen. A listám egyik pontja, a négy részes árnykép a konyhába, még egy ideig nem lesz kipipálható állapotban, de az elsőt azért megmutatom, mert az már elkészült.
Amikor vettük a házat, egy ideig nem akadt ötletem a konyha színét és dekorálását illetően, de egy szép napon megláttam és rögtön meg is vettem EZT a csidicsudi antik láboskát, és eldőlt a kérdés, zöld, ekrü és diófabarna parasztkonyhát alkotok, és azóta is rajta vagyok az ügyön, már készültek bele konyharuhák, került bele házilag felújított, zöldre festett-dióbarnára pácolt Singer-asztal, meg zöld fedelű kuka, és a konyhaszekrényt, meg a kéményt is szeretem benne, egyedül a csempézés nincs ínyemre, de azt az előző tulajtól örököltem, és kénytelen vagyok együtt élni vele. Mondjuk nem esik különösebben nehezemre, mert még a csempével együtt is ez a kedvenc konyhám a valaha volt konyháim közül, mert azok csak nyomi kis "főzősarkok" voltak, ez meg igazi konyha, hatalmas ablakkal, és csukható ajtóval, a hibáit meg idővel szépen kikupáljuk majd.
Emlékeztek még a Napirend-listámra tavalyról? Mert én igen. Nem mondom, hogy betartottam volna az aznap tett fogadalmamat, de most újra előszedtem, kicsit gatyába ráztam, naprakésszé tettem, és újra eldöntöttem sziklaszilárdan, hogy mostmáraztántényleg semmilyen körülmények között nem kezdek bele semmi újba, míg ki nem pipáltam mindent a listámon. Igaz, hogy a döntés, és a poszt megírása között eltelt röpke két órában azért mégis becsúszott egy plusz 1 darab, de utána rögtön eldöntöttem megint sziklaszilárdan, hogy...
Ezúttal a piros-fehér cirkalmakkal csicsázott, szeretve-szeretett mosókonyhám számára készült törülközőket pipálhatom ki a listáról, végre-valahára, ennyi hónap után. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, már fel is akasztottam őket a helyükre, és most írom a figyelmeztető táblát, hogy aki beléjük meri törülni a kezét, annak kitépem az összes szempilláját.
Ezek a híres kacskaringók a falon,
A napirendemnek hála - amit persze nem tartottam be, viszont sebesebb munkára ösztönzött - már el is készült egy téma a TucatListáról, méghozzá a sormintás lenvászon kéztörlők. Ezeket a darabokat a funkció mellett egy-egy szeretve szeretett kincsem ihlette, amiket oda is fotóztam melléjük.
A kompozíciót a legszebb Sajou hölgyek ihlették (akiket szintén nincs szívem befonalazni), a mintákat Anne Van Damme: Dentelles, galons & rubans című könyvéből néztem ki,
Díszkonyharuhák a zöld konyhámba. Azért dísz, mert teljességgel kizárt, hogy én ezeket bepiszkítsam, csak nézni szabad, de azt nagyon:
Afféle homesweethome stílusban képzeltem el őket, vidéki jelleggel, és a legtündéribb Theodora Cleave gombjaim ihlették, amiket időtlen idők óta őrzök féltékenyen, és néha előveszem, hogy gyönyörködjem bennük egy kicsit. Minták lsd. fönt, fonal DMC Perlé 8/580, a csipkét pedig a drága Laucicától kaptam ajándékba, egyenesen a provence-i nagyipadlásról!
Díszkonyharuhák az anyukám barna konyhájába, megelőző csapásként, mivel ő elvből elkunyiz mindent, amit enkezemmel készítek, de ezúttal eleve számítottam rá, így neki is hímeztem/csipkéztem dolgokat, hogy a föntieket végre megtarthassam magamnak:
Csuhékisasszonykáim ihlették, akik a kandallópárkányon laknak: a csukott napernyős Anne Shirley, a nyitott napernyős pedig természetesen Diana Barry. Minták ugyanonnan (ha jól emlékszem), fonal DMC 839, csipke Sajou:
Tegnap este csak úgy ad-hoc nekiálltam október-színű derékmelegítőt kötni magamnak madaras fagombokkal, mialatt meggyőzően kifejtettem a dokinak, hogy ez azért kell, mert télen gyakran fázik a derekam, és akkor eléggé fáj is (pedig soha nem voltam az a csípőnadrágos fajta), és azt nagyon nem szeretem. Erre reggelre egy hirtelen éjszakai lehűlést követően úgy megfájdult a derekam - afféle illusztrációképpen, hogy pontosan mi is az, amit annyira nagyon nem szeretek, - hogy most másra nem is nagyon vagyok képes, mint lehetőleg moccanatlanul kuporogni a fotelban, és október-színű derékmelegítőt kötni magamnak madaras fagombokkal, méghozzá fürgén, mert sürget a szükség. Idén már 29 leszek. Attól tartok kezdek lassan elnagymamásodni.
Amikor épp nem kötök, akkor ezen a gyönyörűségen dolgozgatok serényen, mert a szépséges új fürdőszobám megérdemel egy színben is passzoló törülközőt, úgyhogy e minta mellett döntöttem végül, s szintén e minta tehet arról is, hogy nagyjából megbocsátottam végre, amiért szó nélkül faképnél hagyott minket a De fil en aiguille-magazin (ti mit szóltatok hozzá?), mert cserébe megkaptuk többek között a Création Point de Croix címűt, ami az előbbit ugyan utol nem érheti, de mondjuk nem olyan rossz. Ez a minta is abból van, a 3. számból. Maga a hímzés nagyon egyszerű, de a kontúrozástól már lassan kezdek meghibbanni, mert olyan még véletlenül sincs, hogy rendes lukba kéne böködni, itt többnyire luk-közti böködésekre van szükség, ami egy pamut-aidánál nem kis kihívást jelent. De azért haladok vele, csak előre, rendületlenül!
Egy marék (hűtő?)mágnes is készült máma az Etsyre, az eljárás ugyanaz, mint a rajzszegek esetében.
...az őszi tökszüret jegyében. Ez az új ötletem, perforált kartonra hímzett sütőtökök, aztán mikor ráillesztem a hátlapot, egy sima rajszeget dolgozok a kettő közé, majd egyszerűen összevarrom az egészet. PIMP your parafatábla :)
A mai nappal megnyitottam a saját kis Etsy butikomat, próba cseresznye, meglátjuk mi lesz belőle. Egyelőre csak pár termékkel indítok, hogy megismerjem a rendszert, aztán majd bővítem a kínálatot, ha egyáltalán lesz vevő, mert ötletem az van rengeteg. Csodaszép cégért és avatart tervezett hozzá tehetséges barátosném, a Maya, én meg szabtam-varrtam a kollekciót, mire ma délelőtt végül minden összeállt az induláshoz. Itten vannak a késztermékek:
Minden jószándékú tanácsot szívesen fogadok!Nagy erőkkel folyik új házikónk csinosítása, most épp a kanapé került sorra két hímzett lenvászon párnácskával. A képen helyet foglal a Lencsi babám is - Aledi keze munkája - nem bírtam ki, hogy ne mutassam meg, olyan édesbájos :-)
minta: Agnès Delage-Calvet: Vert 
Erre a darabra azért vagyok különösen büszke, mert teljesen saját ötletből született, ez a prototípus, az Első Darab.
Az úgy volt, hogy ugye én állandóan ilyen kockákokat hímzek, azsúrozott lencsíkokra, amik nagyon szépek, csak éppen semmire sem jók, de hát ez az én saját külön dilim. Viszont az igazat megvallva, én nem igazán szeretem az olyan dolgokat amik csak szépek de semmire sem jók, mert alapvetően az alkalmazott művészet híve vagyok (iparművészet vs. szépművészet), ezért van az is, hogy viszonylag ritkán hímzek képet a falra, mert egy idő után már nem férnék be a lakásba tőlük. Különben is, szeretem ha a képeim harmonizálnak egymással és a környezetükkel is, úgyhogy el tudom képzelni, hogy kihímzek egy képsorozatot egy falra, ahová különösen illik, és ahol jól megfér a tapétával, meg a kárpitokkal, de csak azért mert tetszik egy kép, nem hímezném ki, ha nem illik a berendezéshez.
De visszatérve a csíkokhoz, a fenti okok miatt érthető talán hogy mennyire bosszantott a hasznavehetetlenségük, úgyhogy végül múlt héten reggelinél leültem ötletbörzézni, hogy kisüssem mit is készíthetnék belőlük, de a tokvarráson túl semmi nem jutott az eszembe. A férjem azt mondta, nyugodtan varrjak belőlük kis tokokat, már úgyis annyi kis értelmetlen csecsebecsém hever itt szerteszét, hogy eggyel több már igazán nem számít, sőt, ha valamelyik kis bizbazt beleteszem a tokba, akkor legalább a tok értelmet nyer. Tudjátok, mint amikor a Malacka meg a Micimackó meggyőzte a Fülest, hogy nem is olyan nagy baj, hogy a Micimackó megette a Füles szülinapi mézadagját, a Malacka meg kipukkantotta a lufit, mert így legalább a kipukkant lufit tarthatja az üres mézesbödönben, milyen praktikus...
Szerencsére én nem vagyok Füles, akit ilyen könnyen meg lehet vezetni, úgyhogy tovább törtem a fejem, miközben tejet ittam a magas hengerpohárból. És AKKOR kattant be! Tokot csinálok a hengerpohárnak és abban tartom majd a kötőtűimet!
És akkor meglódult a fantáziám, és elkezdtem jegyzetelni, mert ha mondjuk szerzek magasabb hengerpoharat, akkor virágvázák, ceruzatartók, kötőtűtartók tucatjait készíthetem ugyanezzel a módszerrel, mindenféle színből, bármely alkalomra (karácsonyi asztalra karácsonyost, tavasszal csupa ragyogó színnel varrottat, nyárra napraforgósat, a vendégek jönnek, akkor ropit tálalhatok benne), mindig feldobhatom valami új színnel és formával a kandallópárkányt, az ablakmélyedést, a terített asztalt, sőt még ajándékba is adhatom.
Szóval ez az egyik új játékom (a másik a köv.bejegyzésben), most sorozatgyártásba kezdek, először is egy karácsonyi készletet készítek majd, hogy időben kész legyek vele az ünnepre, aztán mondjuk egy házassági évfordulósat februárra... Csúcs!
Nos, vége a nyárnak - mostmár itt is vége végre - én pedig visszafecskendezem magam kreatív világomba. Teljes gőzzel alkotok, egyszerre hímzek, kötök és horgolok, illetve az utóbbi kettőt egyelőre csak lelkesen tanulom, mondhatom vajmi kevés sikerrel, de nem adom fel míg egy darabban látsz.
A kötésről majd írok egy hosszabb posztot, most inkább megmutatom legutóbbi munkámat, egy csinos kis párnát, amit az alkotókuckóm sarkába szánok majd.
Minta: A mon ami Pierre ; fonal: DMC 5200, 498 ; anyag: natúr lenvászon
másik oldal:
I want to ride my bicycle... I want to trallalalala...
(Bicycle Race by Queen)
Szóval már legalább ezer éve keresek valami olyan képet, amit kiakaszthatnék a férjem leendő dolgozószobájába, de eddig semmi használhatóra nem akadtam. Eddig. Pár napja ugyanis rábukkantam az elképzelhető legtökéletesebb darabra, ennél kiválóbbat el sem tudtam volna képzelni. Mind a színvilága, mind a hangulata, mind a témája (a doki nagy bringás, már amikor udvarolt nekem, akkor is mindig a hófehéresszürke kerékparipárján jött értem a hercegem) nagyon pásszol a férjem ízléséhez, sőt a szoba leendő berendezéséhez, igazán remek kompozíció.
Mázli hogy pont most akadtam rá, rögtön ki is ejtettem mindent egyebet a kezemből, és megpróbálom kilencedikéig kihímezni, hogy a házassági évfordulónkra át is adhassam az én édes kis uracskámnak. Remélem sikerül!
És ilyen most:
(Minta: V. Enginger - Galerie de vélocipèdes, DFEA No.54. ; Anyag: Toile Zweigart Lin Edinburgh 14 fils - Antique White ; Fonal: DMC coton)Végre elkészült a biscornu hímzése, azt hittem hamarabb is végzek vele, de én lüke azt gondoltam ki, hogy majd selyemfonalat használok, mert azzal biztos még szebben mutatna, meg minden... Ja persze, ahogy azt a mamzell kigondolja...
Egy órával később már rongyosra voltak hímezve az idegeim, további egy óra múlva pedig a saját hajamat téptem (meg egy kicsit a dokiét is), és ez még semmi sem volt a visszafejtési tortúrához képest, mert természetesen feladtam a próbálkozást, ilyesmiben nem vagyok rátarti a becsületemre. Én a selyemfonalhoz még nem vagyok elég gyakorlott, vagy csak simán mazohista nem vagyok, nem tudom, de többé a kezembe se veszem, az fix. Csúszott, tekergőzött, szakadt, és folyton szétbomlott, de atomjaira!
Így tehát most a birtokomban van egy alig használt és egy felbontatlan motring fehér (S5200) és két originál piros színű (S321) DMC selyemfonál, amit ezennel felajánlok bárminemű önsanyargató egyén számára cserealapnak két doboz sajtostallérért (mindig sajtostallérért pumpolom az otthonikat).
Itt a kihímzett változat, de még nem állítottam össze, mert kifogytam a töltelékanyagból, meg a fehér selyemszalagból is, és a fehér gyöngyökből is, szóval ez még csak egy olyan MajdnemBiscornu. Egy bisco...
Anyag: Lugana 501 - Bleu de Ciel, 10 fils ; Fonal: DMC Blanc)
Névnapom alkalmából életem párja kijelentette, hogy virtuálisan beszabadulhatok az internet virányain fellelhető leggyönyörűségesebb kézimunkakereskedésbe, és annyit vásárolhatok, amennyit nem szégyellek. No, nekem ilyesmit nem kell kétszer mondani, öt perc alatt eltapsoltam egy halom aranyat, petákot és rézgarast - ifjú házaspárom utólag meg is állapította, hogy elég magasan van az én szégyenlécem, máskor nem tesz ilyen elhamarkodott ajánlatot, de én azon az állásponton vagyok, hogy ha a férfi szólt, akkor a férfi vállalja is a következményeket.
Ma érkezett meg a zsákmány, csupa borzongató gyönyörűség, nem bírok betelni a látványukkal, a tapintásukkal, illatukkal:
Stéphanie, a boltocska üzemeltetője, neves gyűjtő és valóságos szaktekintély az antik vászonneműk, fehérneműk, hímzések világában, és az oldalán régiségeket és reprodukciókat egyaránt árul, például az a plakett a gyöngyházgombokkal és a rózsás széphölggyel is egy ilyen reprodukció az Aranykorból, amikor még az volt, hogy bementél a boltba egy féltucat gombért, és a kezedbe nyomták ezt a gyönyörűséget, amiért ma bolhapiacokon tépjük egymás haját alkuszunk mi széplelkek.
A fehér szalagra és a gombokra hivatalból szükségem volt az egyik tervbevett képhez, és könnyen belátható, hogy ha már arra jártam, nem tudtam ellenállni a másik szalagnak, a margarétás fonaltartónak és annak a tüneményes "A" betűnek sem, bár lehet hogy azt csak őrizgetni fogom örökkön örökké, mert nem lesz szívem visszavonhatatlanul felvarrni bármire is, csak előveszem majd borús napokon, és ezzel vidítgatom a lelkem.
Ami pedig mindenekfelett jólesett, az az óvó gondoskodás volt, ahogy a csomagot küldte nekem a hölgy, ugyanis minden darabot külön-külön finom rózsaszínű selyempapírba csomagolt, és még egy pár apró ajándékkal is kedveskedett, fehér és piros gombokkal, melyeket bizonnyal felhasználhatok majd a Ma leçon de broderie képhez.
Merci Stéphanie!
