2012. október 31., szerda

(majdnem) Itt a vége...

Elérkezett a mai nap is, a Közös Nagy Nyári (és őszi) Móka utolsó napja. Nagyon élveztem az elmúlt pár hónapot, ahogy a szemem előtt nőtt-magasodott a négyzetkupac, és egyre elérhetőbb közelségbe került a vágyott takaró. Augusztus végén ugyan elkámpicsorodtam egy kicsit, mert nem gondoltam, hogy sikerül, de aztán valakinek az a zseniális ötlete támadt, hogy toljam ki a határidőt, és ez bevált, hirtelen elkezdtek sorjázni a küldemények, és mostanra már majdnem össze is gyűlt az összes szükséges négyzet az Óóóóriási Takaróhoz.
Köszönöm szépen mindnyájatoknak hogy részt vettetek ebben az egyedülálló kezdeményezésben, igyekszem minél hamarabb befejezni a kész művet, és megmutatni, hogy mit alkottatok közösen.

Rengeteg kedves levelet, és gyönyörű ajándékot is kaptam tőletek a játék során, amik megmelengették a szívem, és ezeknek a meglepetéseknek szeretnék majd egy külön bejegyzést szentelni, ahol megmutogatom a kapott szépeket, és amiket kincsként fogok őrizni a játék emlékére.

Hat országból, és 35 városból érkeztek négyzetek, összesen 56-an neveztetek (ebből 7 Judit), és az utolsó pillanatosok még meg nem érkezett négyzeteit is beleszámítva kb.* 196 négyzet gyűlt össze a 210-ből, ami fantasztikus eredmény, megmondom őszintén, nem is számítottam ilyen fényes sikerre, úgyhogy repesek a boldogságtól!

Nem csigázom tovább a kedélyeket, hanem elárulom, hogy ma ebédidőben megejtettem a sorsolást, segítségül hívva a férjecském szerencsehozó aranykezeit, íme tehát a négy nyertes:

1. V. Andi Szolnokról (sajnos nincs blogja)
2. Jucus az Élet napos oldala c. blogról
3. Györgyi a Foltvarroncz-blogról
4. Ildikó a Mosolygós hétköznapjaink nevű blogról

Őszinte örömmel gratulálok a nyerteseknek, még ma felveszem veletek a kapcsolatot emailben, és mihamarabb eljuttatom hozzátok a nyereményeket!

 __________
* Azért "kb." mert egy-két utolsó pillanatos elfelejtette megírni, hogy hány darabot küldött, így az ő nevüket 3 cetlin dobtam be a sorosolásba, az volt az átlagmennyiség ugyanis)

21 db. zsibongó tömeg:

Névtelen írta...

El sem hiszem annyira örülök!!!!Nem is mertem remélni,hogy nyerek,aranyba foglaltatnám a férjed kezét!Köszönöm,köszönöm szépen!!!!

És mégegyszer köszönöm a játék lehetőséget,nagyon várom az eredményt,mármit a takarót.Ez tuti egy varázs takaró lesz.Megjegyezném még,hogy megtiszteltetés,hogy Laucica,Mammka,Emőke négyzetei közt lehet az enyém is,a többeieket sajnos nem "ismerem",de az ő blogjaikat rendszeresen olvasom.
Hálásan köszönöm!!
Szép estét kívánok mindenkinek.
Veréb Andi

Györgyi írta...

Ez hihetetlen! Áldom férjed "szerencsehozó aranykezeit" !!! :)
Nagy lelkesedéssel horgoltam neked a négyzeteket, kíváncsian várom a kész takaró képeit is. Nem is számítottam rá, hogy ilyen öröm ér! Köszönöm, hogy részese lehettem egy csodás takaró megszületésének!

Monika írta...

Borzongatóan nagy öröm!!!!!Úgy örülök,hogy majdnem az összes négyzet összegyűlt!!!!!!Szuper! Ez egy NAGY SZERETET takaró ám!♥

Monika írta...

Ja,igen és gratulálok a nyerteseknek tiszta szívből!!!!!!!

Jucus írta...

Jajj, mindjárt el is ájulok!:o) Ekkora meglepetést! Pedig már épp ki akartam kapcsolni a gépet! Úgy örülök, hogy összejött a takaród, meglátod, micsoda fincsi lesz rajta feküdni vagy beleburkolózni!
Köszönöm a játék lehetőségét!
Micsoda szuper Halloween-om van!:o)

ildikó írta...

Juhéééé!!! jaj de jó:) nem is számítottam rá... de nagyon örülök neki. Nagyon várom, hogy kész legyen a takaró, emlékszem, azért neveztem, mert nagyon tetszett a merész ötlet, no meg a barna-kék.

Szilvi írta...

Gratulálok én is a nyerteseknek, és annyira örülök, hogy ebből bizony takaró lesz nem csak párna. Nagyon-nagyon várom a képeket a műről!!!

Laucica írta...

hű, de kíváncsi vagyok a végeredményre! Még egy nagy feladat vár rád: szépen összerakni a kockákat:)
Ó, és a nyertes (Andi?) hozzászólása nagyon kedves volt rám nézve, köszönöm:)))
Gratulálok mindenkinek!:)

Zsóka írta...

Nagyon örülök, hogy a takaró elkészülhet! Örülök, hogy részese lehettem! Nyerteseknek gratulálok!

melcsilla írta...

Gratulálok a nyerteseknek, és várom a kész művet!!!

Iza Rápolti írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Gratulálok én is a nyerteseknek és mutasd majd a nagy művet !:-)

kepi táska írta...

Gratulálok a nyerteseknek!
Nagyon tetszett az ötlet, a játék.
Szívből örülök, hogy ennyi anyag jött össze!
Szép álmokat a barátság takaró alatt! :-)

márta írta...

Legyen nagyon szép takaród, a nyerteseknek pedig gratulálok!

Anton írta...

Gratulálok a nyerteseknek.
Örülök hogy összejön a takaród (nem bíztam benne), várom a végeredményt.

eSti írta...

Upsz. Lemaradtam a vég kezdetéről. Meg a végéről. Sorsolásról, izgalomról.
Gratulálok mindenkinek és várom az "egyesült" takarót! :)

Katalin írta...

gratulálok, és biztosan nagyon örült a takarótulajdonos:) írj kérlek arról:)

Névtelen írta...

Vajon alakul már a takaró?Mindig jövök a blogra de sajnos nincs hír.
Szia,
V.Andi

Névtelen írta...

Én azóta is várom a nyereményt:).

Katalin írta...

még mindig keresem a takaró képét, bocs, hol láthatnám?

alföldi írta...

Sehol nem találod,azóta semmi hír sincs.:(