2012. október 29., hétfő

Szolg. közl.

A finisben vagyunk a Takaró-játékot illetően, szerdán sorsolás lesz, úgyhogy most megejtek egy gyors előösszegzést. Eddig a percig 159 db takarónégyzet gyűlt össze, és biztosan tudom, hogy még jópár úton van, úgyhogy ez fényes siker, drága olvasóim, tiszta nyereség volt ez a határidő-hosszabbítás.

Most megírok pár értesítő-emailt a legutóbb érkezett csomagokról, aztán lefotózok egy jókora adagot, és délután fölteszem a gyűjtőoldalra, és kinyomtatom a cetliket.

Igyekszem mindent alaposan lekönyvelni, de előfordulhat, hogy véletlenül valami elkerülte a figyelmemet, úgyhogy kérem szépen azokat a kedves játékosokat:
- akik írtak nekem jelentkező levelet, de esetleg nem válaszoltam rá (az csak véletlen lehetett, és bocsánat a galádságomért),
- akik már rég feladták a csomagot, de nem jeleztem hogy megérkezett,
- akik már feladták a csomagot a napokban, de nem fog 31.-ig ideérni, (kivéve akikkel már leleveleztem ezt a napokban),
- akik már elkészítették a négyzeteket, de még nem volt érkezésük feladni,
- aki még az utolsó pillanatban szeretne jelentkezni, és határozott elképzelése van arról, hogy hány négyzetet szeretne küldeni,

hogy, írjanak ide egy kommentet, hogy senki ne maradjon ki a sorsolásból, mert mindenki nevét beteszem a sorsolásba, akkor is ha késik a csomag, vagy ha meg sem érkezett, vagy még most fogják feladni, vagy most szeretnének jelentkezni, csak írjátok meg, hogy hány négyzetről van szó, mert annyiszor kerül be a neveitek a sorsolásba, ezt az infót muszáj tudnom előre.

Nagyon köszönöm, és szerdán találkozunk! :-))

20 db. zsibongó tömeg:

Barbaral írta...

Én megpróbálom még ma feladni, de lehet, hogy csak holnap sikerül. Természetesen az utolsó pillanatban:))))...

Manó Kreatív írta...

5 db négyzet fog érkezni a takaródhoz. Ha most nem írsz erről,olyan szépen megpihentek volna még egy ideig a félkész dolgok kosarában,pedig hetek óta kész vannak. :(
Annyi munkám van, hogy egyszerűen kiment a fejemből,hogy postára vigyem, remélem nem haragszol nagyon, hogy last minutos lesz!

Mademoiselle írta...

Dehogy haragszom!!! :-)))

Én is megrögzött "utolsó pillanatos" vagyok, úgyhogy teljesen megértem :-))

Krizantám írta...

Drága Anita!
Nagyon örülök, hogy ennyi Koczka összegyűlt, gyűlik!!! :)))
Én 5 koczkát küldtem (és már meg is érkezett) + egy párnára való horgolt virágot csak úgy szeretetből (az első horgolásomat) és újra leírom, hogy mennyire örültem ennek az egész lehetőségnek, a horgolás-megtanulásnak, a közös játéknak...!
Itt írtam róla a blogomon:
http://krizantam.blogspot.hu/2012/10/horgolas-no1.html
Kíváncsian várom a végeredményt, a Takarót! :)
Szeretettel: Kriszta

Névtelen írta...

Pont ma néztem hol "tartunk":-)
Izgulok,izgulok......:-)))))))

Mademoiselle írta...

Nagyon jól állunk! Kábé még úgy 20 körüli darab úton van, szinte alig kell nekem utódolgozni kiegészítő darabokkal :-))

Mademoiselle írta...

Krizantám, köszönöm szépen azt a posztot, olyan nagyon jó volt olvasni, és ráadásul amit eSti kommentelt hozzá, az annyira klassz, egész nap itt zümmög a fejemben. Eddig eszembe sem jutott ez a nézőpont:

"Nagyon szépek lettek a kockáid! Sok, számomra fontos ember küldött Mamzinak blokkot a takarójához. Különösen jó érzéssel tölt el, hogy ezekkel az emberekkel "összehorgolódok" én is egy nagy takaróba."

:-)))

Melinda írta...

Én is,én is itt vagyok...(utolsó pillanatos)!:) 4 négyzetet szeretnék útra bocsátani legkésőbb szerdán,akkor még nem késő?huhhh,soha többet utolsó pillanatban(mindig megfogadom) :D

Villő írta...

Szia Anita!

Én feladtam múlt szerdán, nem tudom, mikor fog odaérni, elvileg nem egy nagy távolság, de azért ugye másik ország:).

Szóval mennek!:)

Flier Judit írta...

Én kettőt adok postára holnap. Pedig annyira szerettem volna nem az utolsó pillanatban...

Mademoiselle írta...

Akkor a kommentek alapján eddig:

Barbaral: ?
Manó Kreatív: 5 db
Melinda: 4 db
Flier Judit: 2 db

Villő: szerintem a tiéd még befut ma vagy holnap :-)

Viki írta...

Szia!
Most írtam Neked emailt, 4 darabot szeretnék küldeni.

Jucus írta...

Yuppi! Tudtam, hogy összejön!:o) Kíváncsi vagyok, milyen lesz készen! No meg izgulok a játék miatt is persze!:o)

Jucus írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Villő írta...

Anita, ma kaptam értesítőt a postától, hogy menjek be, mert 10 centtel kevesebb bélyeget ragasztottam rá. Megnéztem előtte a díjszabást és meg voltam róla győződve, hogy többet tettem, mint kellett volna. Holnap elintézem, de csak azután fogják elküldeni:(((.

Mademoiselle írta...

Nahát, de undokok!! Ettől még simán elküldhették volna, kifizettem volna azt a 10 centet, máskor is volt már ilyen!
A késés miatt ne aggódj, ide fog az érni előbb-utóbb, csak azt mondd még meg légyszi, hogy hány négyzetet küldtél, mert megírom akkor cetlijeidet.

Egyébként épp most számolgatom, hogy az utolsó pillanatosokkal együtt eddig úgy néz ki, hogy 190-valamennyi négyzet jön össze összesen, jippijájé! :-))

Holnap még megvárom a postást, és utána sorsolok :-)

negyvenketto írta...

Én is nagyon utolsópillanatos vagyok, és mivel te még csak rosszabb jegyet sem adsz, ha kések, kicsit hátulra került ez a projekt a sorban :( Van 3 négyzet, ami tulajdonképpen kész, viszont mivel a hosszúhétvége előtt már nem hiszem, hogy eljutok a postára, lehet, hogy egy negyedik is fog csatlakozni hozzájuk. Remélem ennyi késés még belefér.

Mademoiselle írta...

persze, bőven belefér :-)))

Katalin írta...

nem találom, segíts már hol tudom megnézni a kész takarót
nagyon köszike

المتوكل على الله írta...

خدمات ركن كلين للخدمات المنزلية ومكافحة الحشرات بالرياض :-
شركة مكافحة الفئران بالرياض
شركة مكافحة البق بالرياض
شركة مكافحة الوزغ بالرياض
شركة مكافحة النمل الابيض بالرياض
شركة مكافحة الصراصير بالرياض
شركة مكافحة النمل الاسود بالرياض
شركة مكافحة الثعابين بالرياض
شركة مكافحة الحمام بالرياض
شركة رش مبيدات بالرياض
شركة رش دفان بالرياض