2012. június 4., hétfő

Egy kenceficőz naplójából... III.

(Az uram tegnap felhomályosított, hogy a keneficeur az férfirag, én meg az nem vagyok, úgyhogy átneveződtem kenceficőzzé, mert az meg női rag, úgyhogy helyreállt a világ rendje.)

Ami most jön, az már kicsit nehezebben beszerezhető otthon, úgyhogy a végére hagytam, de azért mégis írok róla, mert ez az én kis luxuscikkem, a samponom, igazi keleti kényeztetés a szó legszorosabb értelmében
A keleti asszonyok egyik legősibb és legfontosabb szépítőszeréről van szó, a Savon Noir vagyis a marokkói fekete szappan, a marokkói argánolaj, amit folyékony hajnak is neveznek, és a Rhassoul, azaz a finomra őrölt marokkói láva-agyag keverékéről, ami egyrészt nagyon tiszta alapanyagokból áll, másrészt pedig tele van vitaminokkal, ásványi anyagokkal, finoman tisztít és ápolja a bőrt. Esetemben a fejbőrt, mivel én sampont készítek belőle.
Alapvetően nem csinálnék a samponomból ilyen faksznit, de nagyon-nagyon érzékeny fejbőrrel áldott meg az ég, az évek során annyi gondom volt vele, hogy hajlandó lettem volna bármit kipróbálni bármi áron, csak hogy végre rendbejöjjön a fejbőröm. Ez volt az egyetlen ami hatott, lassan egy éve használom, hetente egyszer, és azóta nyomtalanul eltűnt minden, ami annyit kínzott.

SAMPON
(hosszú vagy vastag szálú, sűrű hajra 1 adag,
rövid, vékonyszálú hajra 2 adag)

- 30 gr desztillált víz
- 30 gr savon noir (eukaliptuszos)
- 29 gr rhassoul
- 5 gr argánolaj

Csak összekeverem az összetevőket hajmosás előtt, és már ugrom is a kádba. Lustaságból ki szoktam keverni 3-4 adagot is egyszerre, és adagonként külön tégelyekben tartom a hűtőben felhasználásig.
(Most egy kis zárójeles puffogás jön, mert próbáltam utánanézni a magyar piacon, de elhűltem az áraktól, és a sok pacsmagtól, amivel megpróbálják átejteni a vásárlókat.
Argánolajat lehet kapni több helyen is, nem olcsó belőle 100 ml (kb. 3700 Ft), de csak kicsit drágább, mint amennyiért én szoktam venni, és a samponba úgyis csak 5 grammnyi kell belőle, nagyon sokáig elég.
A rhassoult viszont otthon horror áron adják, egyszerűen nem tudom felfogni, hogy kérhetnek egy icipici adagért (50gr) 800-900 forintokat. Én értem, hogy Magyarország messzebb van Marokkóhoz képest, mint Franciaország, és szállítási költség, meg minden, de az argánolajat is onnan importálják, és az csak 2-300 forinttal drágább otthon, mint itt, a rhassoul ellenben éppen az ötszöröse(!) annak, amit itt fizetek érte. Fél kilós kiszerelésben szoktam venni 1600 forintért, és ez a mennyiség 17-18 hajmosásra elég. Szerintem még postaköltséggel együtt is jobban megéri külföldről rendelni, mint otthon beszerezni.
Savon noirt otthon nem találtam, illetve egy helyen állítólag organikus savon noirt árulnak, de sajnos nem írták oda az összetevőit, így kicsit szkeptikus vagyok, bár a fotó alapján még ez jár legközelebb ahhoz, ahogy ki kell néznie, viszont a duplájába kerül, mint Franciaországban. Sok olyan terméket árulnak, aminek "állítólag" savon noir az alapja, csak fel van javítva kissé, meg finomított, de ennek éppen az a lényege, hogy nem kell feljavítani, mert önmagában egy csoda, és előfordul, hogy a feljavítással épp azt érik el, hogy elveszti a hatását, szárítja a bőrt, és érzékennyé teszi, nonszensz. Az igazi savon noirt fekete olivabogyóból és olivaolajból főzik, legfeljebb eukaliptusz illóolajat adnak hozzá, és semmi mást. Az igazi savon noirt onnan lehet felismerni, hogy se nem kemény, se nem folyékony, hanem egy olyan sűrű massza, amiből izommunkával kell kikanalazni a cuccot.)


Az eddigieken kívül tisztálkodásra szamártej szappant használok, ami nagyon bevált a bőrömnek, mert tiszta és bőrbarát. Korábban Eszter hasonlóan tökéletes kecsketejes szappanjait használtam, de a túl magas külföldi postaköltség miatt momentán nehézkes a beszerezése, úgyhogy áttértem a helyi szamártejesre, de ha legközelebb hazautazunk akkor újra feltankolok majd Eszter kecsketejes tsudáiból.

És van még egy nagyon hasznos dolog, amit nagyon kerestem, és sikerült is találnom, egy olyan folyékony szappan alapot, ami természetes, tiszta összevőkből áll, sls mentes, mesterséges illatanyagoktól mentes, nincs benne semmi színezőanyag, se agresszív tartósítószer, semmi bőrallergén tenzid. persze ezt is az Aroma-Zone-on talátam, Base lavante neutre BIO néven fut, minden INCI-finci összetevőjére rákerestem az AntalVali Hatóanyagkeresőjében, és átment a legszigorúbb szűrőn is. 2,5 literes kiszerelésben vesszük, és az a jó benne, hogy egyéni igények szerint lehet hozzáadni hatóanyagokat, illóolajokat. Főleg a férjem használja tusfürdőként és folyékony kézmosó szappanként, úgyhogy sokáig kitart, és nyugodt vagyok az ő bőrének egészsége végett is.

Ennyi volt a mondanivalóm a házi kenceficegyártásról, még két termék kísérletezés alatt áll, nevezetesen a házilag készített borotvahab a férjemnek, és a házi fogkrém, ha eredményre jutok, akkor még azokról is írok majd bejegyzést.

Remélem a soványka kommentszám ellenére azért valamennyire hasznosnak vagy informatívnak találtátok a kencefice sorozatot, és ha esetleg valaki kedvet kapott a házi kozmetikum kotyvasztáshoz, és esetleg nyelvi segítségre lenne szüksége a külföldről való beszerzéshez, akkor állok rendelkezésre, csak írj egy emailt.

10 db. zsibongó tömeg:

Györgyi írta...

"Hasznosnak és informatívnak" is találtam. Napról napra végig is olvastam. Ha kedvet (bátorságot!) nem is kaptam a "kotyvasztáshoz" de legalább elhatározásra jutottam, és első lépésként rendelek Esztertől szappanokat a családnak!

Kriszta Berecz írta...

Én odavagyok a kencéidtől! Őszintén csodálom ezt a kitartó kutatómunkát, amivel nekiálltál gyártani.
Nekem nagy kedvem lenne az előállításukhoz, de egyelőre tartok tőle (még kicsit érlelem magamban a dolgot). Minden esetre Esztertől épp most rendeltem pár dolgot, főleg párom és Lillus miatt, úgyhogy köszi.
És köszi, hogy megosztottad velünk ezt a sok mindent!

Mademoiselle írta...

Nagyon örülök nektek, máris megérte megírni ezt a sok mindent :-))

Annak idején nekem is az volt a legislegelső lépés, hogy az Esztertől rendeltem pár szappant, szóval... csajok, elindultatok a lejtőn... :-DDD

Névtelen írta...

Nekem ha lesz egy kis feles pénzem megrendelem ezt:
http://webshop.cosmio.hu/product.php?id_product=52

Köszi szépen a recepteket.

Üdv:
V.Andi
Laucicának már ajánlottam egy kis minisorozatot,de szerintem neked is tetszene,ez az:
http://www.port.hu/cranford/pls/fi/films.film_page?i_film_id=97820

Esteleg ha nem tudod megszerezni,tudok benne segíteni:)
Szia

Mademoiselle írta...

Hű, nagyon klassz az a készlet, nem is láttam, hogy van ilyen! :-)

A sorozatot ismerem, olvastam is, láttam is, nagy Gaskell-rajongó vagyok :-)

Névtelen írta...

Most már én is az vagyok:),nagyon tetszett a kis sorozat két délután végignéztem,eszméletlen jó volt.Micsoda megérzés mi?:)

Szia
V. Andi

vjudit írta...

Ezer hála és köszönet... :) először a "régi" testápoló tömbös bejegyzésed után kezdtem foglalkozni a gondolattal, hogy ez a "kotyvasztás" jó dolog lehet, de még nem szedtem össze magam... csak olvasgatom, nézegetem a bejegyzéseidet és Lukrécia oldalát, és gyűjtöm az insprációt. És ez most nagy lökés... meg az a kezdőkészlet is jó ötletnek tűnik. Neked - mint kotyvasz-mesternek - is ez a véleményed?
köszi. Judit

Mademoiselle írta...

@vjudit: igen, elég jó kezdő készletnek tűnik, bár szerintem van benne egy-két felesleges dolog, amit én nem raknék bele, mert a kezdők ritkán szoktak emulgátoros kenőcsöket készíteni (az ami olaj és víz keverékéből áll), mivel az elég bonyolult, és szerintem nincs is szüksége rá a bőrnek, mert akármilyen természetes anyagokból keverjük is is, mégis csökkenti a bőr nedvességtartalmát, pont a hidratálótól fog hamarabb ráncosodni, szóval én az emulsant, a szkvalent, és a cetilalkoholt kivenném a csomagból, és kicsit több shea vajat tennék bele, meg egy-két olajfélét, meg egy gélképzőt.

A címkék is szép puccosak, de feleslegesek szerintem, mert ha kiürül egy tégely, akkor az ember újrahasználat előtt kifőzi, hogy fertőtlenítse, és akkor úgyis leázik róla jó esetben, rossz esetben meg napokig vakargatja róla, hogy ne legyen csúnya. Én nemigen szoktam címkét ragasztani rá, inkább felírom egy cetlire, hogy mit készítettem és mikor, és fölmágnesezem a hűtőre.

Megpróbálok összeállítani én egy kezdőkészletet a Cosmioból, megnézem az mennyibe kerülne.

Kriszta Berecz írta...

Képzeld, folyamatosan dobálom ki a fürdőszobából a cuccainkat! Tök jó, mert már annyi helyünk van a polcokon... :D
Ma jött meg Esztertől a csomag és olyan finom illatuk van a szappanoknak! Az egyiket ekcémára rendeltem, és nagyon-nagy reményeket fűzök hozzá.
A sampont is lecseréltem, ma találtam egy Weleda márkájú babasampont, ami semmiféle káros anyagot nem tartalmaz, viszont annál több hasznosat, ezt fogjuk használni - ha esetleg érdekel valakit.
A dezodorokat is le akarom cserélni, na annál nagyon hajlok a te verziódra, hogy elkészítsem :)

Mademoiselle írta...

hehe, mondtam, hogy elindultál a lejtőn, programszerűen cselekszel, nekem is ez volt a következő lépésem az Eszterszappanok után. :-DD