2012. június 10., vasárnap

4 és 1/4 kész, marad 7 és 3/4 (plusz egy)...

Na igen. A listám egyik pontja, a négy részes árnykép a konyhába, még egy ideig nem lesz kipipálható állapotban, de az elsőt azért megmutatom, mert az már elkészült.
Amikor vettük a házat, egy ideig nem akadt ötletem a konyha színét és dekorálását illetően, de egy szép napon megláttam és rögtön meg is vettem EZT a csidicsudi antik láboskát, és eldőlt a kérdés, zöld, ekrü és diófabarna parasztkonyhát alkotok, és azóta is rajta vagyok az ügyön, már készültek bele konyharuhák, került bele házilag felújított, zöldre festett-dióbarnára pácolt Singer-asztal, meg zöld fedelű kuka, és a konyhaszekrényt, meg a kéményt is szeretem benne, egyedül a csempézés nincs ínyemre, de azt az előző tulajtól örököltem, és kénytelen vagyok együtt élni vele. Mondjuk nem esik különösebben nehezemre, mert még a csempével együtt is ez a kedvenc konyhám a valaha volt konyháim közül, mert azok csak nyomi kis "főzősarkok" voltak, ez meg igazi konyha, hatalmas ablakkal, és csukható ajtóval, a hibáit meg idővel szépen kikupáljuk majd.

Szóval ebbe a miliőbe kerül majd az négydarabos árnyképsorozat, aminek az első darabja már kész, és kicsiben azt is megmutatom, milyen lesz az egész sorozat:

Link

12 db. zsibongó tömeg:

Mademoiselle írta...

dziękuję! :-)

Halász Csilla írta...

de aranyosak :))

Márti írta...

Nagyon tetszik, szuper ez a sorozat! :) Micsoda szépséges konyhád lesz/van! :)

Wassernixe írta...

fúúú de szép :)

Mademoiselle írta...

Köszönöm mindőtöknek :-)

Laucica írta...

NEM MENT EL A MEGJEGYZÉSEM!!:( Irgum-burgum. Szóval ugye az ilyen nagyon szép konyhában nagyon finomakat főzöl??

Unknown írta...

Nagyon-nagyon helyes kis sorozat! Mi lesz belőlük? A Singer asztal és a kuka kifejezetten tetszik ;)

Mademoiselle írta...

Képek lesznek a falra, kivételesen :-)

Csipkeherceg írta...

Szuper:-)

zazálea írta...

ehhez melyik boltban veszed a... türelmet?

Mademoiselle írta...

Örököltem egy nagy zsáknyit és tulipántos komódban őrzöm :-D

zazálea írta...

hogy úgy mondjam, így könnyű, öröklés általi türelmet előhúzni a komódból!:)