2012. augusztus 15., szerda

Nagy Takaró-játék, szolgálati közlemény...

A minap osztottam-szoroztam, és arra jutottam, hogy augusztus végéig a Nagy Takaróból nem lesz semmi, mert eddig kábé a takaróhoz szükséges négyzetek egyötöde gyűlt össze, és már épp azon voltam, hogy a Nagy Takaró Projectet átkereszteljem Két Nagy Díszpárna projectre, mert ahhoz elégséges a négyzetkemennyiség, amikoris több kedves olvasóm felvetette, hogy hosszabbítsam meg a határidőt. Ez addig nekem eszembe se jutott, pedig remek ötlet, úgyhogy ezt fogom tenni.
Több határidőpont is felmerült, mindegyik mellett jó érvekkel, de én nem tudok dönteni, úgyhogy az oldalsávban egy hetes szavazásra bocsátom a kérdést. Több választ is be szabad jelölni ;-)

31 db. zsibongó tömeg:

Villő írta...

Ó, nem, nem, nem, nálam már készül több négyzet is útrakelni, csak be akarják várni a társaikat. Szerintem ne aggódj augusztus 31-ig!:)))

Mademoiselle írta...

Mármint ne toljam el a határidőt szerinted? Kénytelen vagyok, mert attól tartok, hogy két hét alatt már biztosan nem érkezik meg több mint száz négyzet a takaróhoz :-))

Timici írta...

Örülök, ha eltolod;) én csak ma olvastam róla és nagyon tetszik az ötlet, szívesen részt vennék benne, de aug.végéig reménytelen...utána viszont simán!:)

tasiorsi írta...

Told el, told el, mert már olyan rég nem csináltam ilyet, hogy még gyakorolnom kell, de már van anyagom meg egy fél ötletem!

Pantu írta...

Szerintem most, hogy a blogod belinkelted a facebook-os kötős-horgolós csoportba, többen ide fognak találni, mint ahogy én is tettem. Úgyhogy szerintem +1 hónap elég lesz!

Szilvi írta...

Ó meglepődve olvasom, hogy nincs elég négyzeted.Pont most adtam fel az enyémet így hozzáadhatsz négyet tutira. Igen én is a hosszabbításra szavazok és drukkolok nagyon!!!

Névtelen írta...

Mennyi hiányzik kb?

Mademoiselle írta...

Eddig 43 darab érkezett a 210-ből, szóval 167 hiányzik még.

Névtelen írta...

Az nagyon sok.... De kívánom, hogy sikerüljön!
Én nem adnám fel ....

Mademoiselle írta...

Nem is adom fel, de számolok a lehetőséggel, hogy esetleg nem jön össze egy takaróravaló mennyiség. A B terv az, hogy én csinálok valami szép árnyalatú egyszínű fonalból egy takarót, a kapott négyzetekből meg egy csomó 3x3-as vagy 4x4-es párnát varrok, amennyi kitelik majd belőle, és telepakolom velük a fejrészt.

Névtelen írta...

Vagy mi lenne akkor,ha mondjuk az új határidőig bejött négyzeteket össze horgolnád,és körbe horgolnád a kívánt méretre?

Clinique-Bogi írta...

Nekem is határidős munkáim vannak "No hímzés" , de annyira tetszett az ötlet, hogy ha meghosszabbítod a határidőt akkor megnézem, mit tehetek :)

Krizantám írta...

Jaj, hát ne aggódj, mert én hárommal már kész vagyok és a mostani hosszú hétvégére tervezek még kettőt! :-)
Tehát 5 koczkával nyugodtan számolhatsz Tőlem! Jövő héten indítom a postaládádba...! :-)))

És nehogy már párna legyen...
Legyen Nagy Takaróóó!!!
Ha ki akarod mégis tolni a határidőt, akkor 1 hónap szerintem elég!

Villő írta...

Jajj, dehogy, hosszabbítsd csak! A nem annak szólt, hogy nem kell feladnod a tervet, rám számíthatsz, főleg, ha még a határidőt is kitolod:))). A kis kezdő horgolásaimnak idő kell, mire elfogadható állapotba kerülnek, de nagyon szívesen gyakorlok a Te kontódra;).

Mademoiselle írta...

Valahogy kevésnek érzem az egy hónapot. Ha két és fél hónap alatt 43 négyzet érkezett, akkor nem hinném hogy a maradék 160 befut egy hónap alatt. Ezzel az érkezési átlaggal számolva kábé egy évet kellene hagynom a játéknak. (de nem aggódjatok, annyit biztos nem fogok :-DDD)

Barbaral írta...

Én 3-mal készültem aug. végi postázással, de ha meghosszabbítod a határidőt, 5 darabra növelem a koczkák számát:)

Mademoiselle írta...

Nagyon kedvesek vagytok mindannyian, repesve várom az úton lévő és készülő négyzeteket!

Mademoiselle írta...

Remélem holnap sikerül végre megmutatnom azokat, amik a héten érkeztek, ha végre eláll az eső meg a szélvihar, hogy le tudjam fotózni őket. Kéne egy kis napsütés.

Villő írta...

Csak egy zárójeles megjegyzés még, ha elfogadod (mindenféle sokemberes tömeggel való tapasztalatokon alapul): a határidő végtelen hosszabbítása szerintem nem fogja növelni a négyzetek számát. Hosszabbíŧs szerintem, de csak egyszer és ne túl sokáig. Aki szeretné, az el fogja tudni küldeni, viszont ha túl hosszú határidőt dsz, akkor Pató Pálnék sora fogja sutba dobni a horgolását. Szerintem.

Mademoiselle írta...

Teljesen igazad van, nem is tervezem többször halasztani, csak egyszer, és főleg azért mert sokan tényleg csak most értesültek a játékról, ma hirtelen eddig nem tapasztalt mértékben megugrott a jelentkezések száma, ahogy az idelátogatóké is, ezer hála és köszönet érte a Facebook kötős-horgolós csoport kedves leányzóinak. :-)

Névtelen írta...

Én most molyolok a másodikkal,jövő héten szeretném postázni remélem a oda is ér majd.
Üdv:
V. Andi

Judit Eszter írta...

1-2 hónap hosszabítás kell biztosan és én is azt gondolom, akkor már tényleg takaró legyen!
Sajnos többre már nem jut időm, -az enyém már talán meg is érkezett-, de megosztom én is még, hátha..!

Györgyi írta...

Ne add fel a takaró tervét, kár lenne!
Az én négyzeteim már rég kész vannak, de pont a hosszú határidő miatt nem szaladtam velük a postára. Szerintem várd meg az augusztus végét, akkor még mindig adhatsz haladékot.

Csincsilla írta...

Szia!

Szerintem csak magadnak szabj határidőt, az pedig a 210-ik négyzet beérkezése legyen:) ebbe belefér a világbéke is... És az se lenne gond, ha véletlenül több négyzetet kapsz az olyan szorgalmasaktól, mint Villő, mert én csak tervezgettem, mióta kiírtad a játékot... Hajrá a párnaprojektre is!

Névtelen írta...

Villőnél a pont!Elég hosszú volt a nyár arra,hogy mindenki- aki akart-tudott horgolnikötnihímezniakármi-minimum két négyzetet,és mivel sokan halogatták hogy: hol van még szeptember-ezért érkezett hozzád amennyi érkezett.Most,hogy más fórumon is meg lett hirdetve bizonyára érkezik még jó néhány,de a határidő végtelen hosszabbítása is csak arra lesz jó,hogy a lejárati idő utolsó pillanatában kapnak észbe sokan ,hogy jaj a négyzetek.Aki "akart" a takaródba kézimunkázni azoknak a négyzetei aug. végéig meg fognak érkezni.

eSti írta...

Október vége tarthatónak tűnik. Ha jól számoltam az én (vidéki) postámnak kb 2 hét kellett, hogy hozzád kézbesítse a csomagomat. Ez azt jelenti, hogy aki részt akar venni, annak október közepén postára kell adnia a kockáit.

(novembertől meg sokan már a karácsonyra mókolnak mindenfélét, így megint elmarad a kockázás...)

Mademoiselle írta...

Igen, én is pont erre gondoltam, hogy legkésőbb novembertől már mindenki a karácsonyra készül, ha nem előbb, úgyhogy azt hiszem az október vége lesz a nyerő dátum! :-)

Olyan jókat kommenteltek, segít dönteni. Én alapjáraton nagyon döntésképtelen nő vagyok, annyit tudok stresszelni ilyesmiken :-)

Judit írta...

Szia! Ne aggódj! Az enyémek is útra kelnek ma, hogy odaérjenek augusztus végére.:)

Jucus írta...

Nehogy feladd!!! Négy négyzet várja az 5. tesóját és kedden indul a csomim!
Azért szavaztam az október vége mellett, hátha addigra mindenki visszatér a nyaralásból és a kertből:o)

puma írta...

Akkor október vége? Lehet, addig én is összeszedem magam...
Ha mégsem jönne össze elég, egy ötlet: Te meghorgolnád-kötnéd a takaró közepét és a szélén egy vagy két sor lenne a négyzetekből.

Zsóka írta...

Sziasztok!
Még nálam is vár 8 db. négyzet, holnap viszem a postára. Szerintem Októberre összejönnek a még hiányzók.