Tsupa czifra gyönyörűség és fölséges pompa...

Elhűlve olvasom Takáts Sándor Régi magyar nagyasszonyok című munkáját, és elszorul a szívem, amikor ilyen leírásokat találok, mint amit beidéztem itt alant. Micsoda csodálatos kézimunkákat készítettek a régmúlt századok asszonyai! Milyen jó mulatság lehetett ez a mennyegzői sürgés-forgás! Mindenki szabott-varrt, közben daloltak, és álmodoztak a kedvesükről, fecsegtek, pergett a nyelvük megállás nélkül, vidám élet lehetett ez akkoriban."Akár nemes-, akár jobbányleány ment férjhez, a lakodalmon az egész udvarnép részt vett. A kastélyok életében a menyegző volt a legkedvesebb ünnep és a legnagyobb mulatság. Gondolhatjuk tehát, minő nagy készülődés előzte meg azt! Bizony úgy volt, hogy az egész udvarnép munkára övezte fel magát. A jegyben járó leányok, a leányasszonyok, az atyafi leányok és asszonyok, a gyöngyfűzők, a gombolyító- és varróasszonyok, a csipkeverők, a recekészítők édes álmuk elmulasztásával is dolgoznak. Aki csak kikelt a gyermeksorból, munkát kap, s jókedvvel míveli azt. Mindenki igyekszik magáért kitenni, mert mindegyikük erősen hiszi, hogy a koszorúslányok közé választják. Az asszonyi rend derekasan munkálkodik. Mindeniknek azon jár az esze, hogy ha majd ismét leánykérni jönnek, neki is ilyen segítői lesznek. És foly a munka, és készül a sok fátyolelőruha, az arannyal és selyemmel varrott orcatörlő, a hímes előkötő kazul varrással és spanyol hímmel, a vállfőben zománcos aranyboglárokkal rakott ingvállak, az aranyos receszoknyák, fodrukon arany boglárokkal vagy gyöngyös prémmel, az aranyszövéssel szegett vontarany szoknyák fodortámasztókkal, az aranyos kaftánból varrott vetkőzőruhák, a selyemprémes szoknyaingek, a csipkés csahojok, a tarka matériás mellrevalók, a leányhímes patyolat ingvállak, a gyöngyös beretromok, a vontaranyból készült bogláros főkötők, a hímbe szedett aranyos ingek, a subák, a kacukák, pástélyukon aranyboglárokkal, a bogláros udvarlópárták és a koronkák, a rózsás hímmel varrott aranyos lepedők, melyeknek mindkét mesterkéje más és másféle, a csepegtetve varrott abroszok, az arannyal hányt derék és fejaljak."
Tulajdonképpen soha nem értettem, miért akarják lenyomni a torkunkon a "sötét középkort", mikor ilyen örökséget hagyott maga után. Egyszer jártunk itt Franciaországban egy történelmi élményparkban, Puy-du-Fou a neve, és szörnyen mérges voltam, amikor a "tipikus középkori falu"-részlegben csak düledező deszkaviskók voltak, bennük egy marék szalmára vetett lyukas, mocskos pokróc, valami tűzhely, néhány horpadt edénnyel, és pár műanyag bábu koszos, idomtalan rongyokba öltöztetve, azzal hogy nesze, ez volt a sötét középkor. Micsoda hazugság! Hát csak egy pillantást kell vetni a régi népviseletekre, milyen színes forgatag, volt az! Piros csizmácskák, pántlikák, hímzett, sarkos papucsok, kivarrt ködmönök, kacabajkák, gyolcsból varrt fehérneműk, gyöngyökkel rakott párták, fodrok, behúzások, tarka kendők, alsószoknyák tucatjai, mind-mind kézzel varrva és csinosítva. Ha a ruhájukra ennyit adtak, akkor az otthonunkra is épp ilyen kényesek lehettek! Lehet hogy kicsi volt a parasztkunyhó, és nem gazdag, de biztos, hogy tiszta, mint a patyolat, és otthonos. Faragott bútorokkal, festett edényekkel, tulipános ládával, égigérő dunyhaheggyel, búbos kemencével, hamuban sül pogácsával. Mindent saját kezükkel készítettek, sok szeretettel, és úgy hogy nemzedékeken át kitartson. És mennyi-mennyi elfeledett mesterség!
"Ki hinné például, hogy a letűnt századokban mennyi illatszer és gyógyítóvíz készítéséhez értettek ők? Edények segítségével párolás útján készítették a különféle fűvizeket és virágvizeket. Nem valami nehéz mesterség ez, s asszonyaink kitűnően értettek hozzá. Az elkészült virágvizeket kerekded üvegekben az úgynevezett víztartó almárjomban helyezték el. Néhol pedig római fogasokon tartották. A régi összeírásokból láthatjuk, hogy asszonyaink mily sokféle virágvizet készítettek: parlagi rózsavíz, epervíz, petrezselyemvíz, bodzavirágvíz, fejér liliomvíz, hársfavirágvíz, tamariskusvíz, turbolyavíz, útifűvíz, lómentavíz, fodormentavíz, gyöngyvirágvíz, szegfűecet, levendulabor, cseresznyevíz, kakukkfűvíz, sóskavíz.
A különféle virágvizeknek a régi magyar konyhában is szerep jutott. A rózsavizet például a torták, az ostyabéles s más sütemények és konfekták készítéséhez használták.
Az illatos virágvizeket a befőttek szagosításához is használták. A violaliktárium, a rózsaméz, a becsinált viola szintén virágvizekből készült."