Bevallom őszintén, hogy a legislegelején még az egész házi kencefice-dolog csak azért keltette fel a figyelmemet, mert nagyon kreatív dolognak tűnt, csodás, egzotikus nevű dolgokat keverni-kavarni, amik aztán illatos, selyemfényű krémekké állnak össze, és főleg(!) mert csinos kis tégelyekbe, üvegcsékbe, szappanformákba lehet tölteni és a meghatottságtól párás szemekkel gyönyörködni bennük a polcon. Aztán alaposan utánaolvastam, és rájöttem, hogy azonfelül hogy milyen kreatív és szórakoztató elfoglaltság, még ráadásul tiszta, méreg- és vegyszermentes kozmetikumokhoz is jutok általa, amiket a bőröm olyan hálásan fogadott, és úgy megszépült rövid idő alatt, hogy mostanra már jóformán létkérdés lett, az ezzel együttjáró életmódváltásról nem is szólva. No, de mivel a Kacatéria inkább a kreativitás tere (illetve a kreativitás és praktikum ideális házasítása), itt inkább a szép részét szeretném megmutatni, hátha meghozom másnak is a kedvét a házi kozmetikum készítéshez.
A formába önthető testápolóvaj talán a legkönnyebben elkészíthető fajtája a házi kozmetikumoknak, pár perc alatt látványos eredmény érhető el, praktikus a használata, tiszta összetevőkkel táplálja a bőrt, sőt egy szép csomagolásban ajándékötletnek is kiváló.
Nincs más dolgunk, mint egy hőálló üvegpohárba kimérni a következőket:
- 30 gr shea vaj vagy kakaóvaj (bioboltokban, biowebáruházakban kapható, kakaóvaj némelyik gyógyszertárban is), vagy mindkettő
- 30 gr szőlőmag olaj (vagy másféle hidegen sajtolt olaj, ami szimpatikus, pl: olivaolaj, mandulaolaj stb.)
- 15 gr méhviasz
Gőzfürdőben teljesen megolvasztjuk, és hozzáadunk még egy mokkáskanál kukoricakeményítőt, levesszük a tűzről, majd amikor már kicsit kihűlt a folyadékunk, E-vitamin olajat (a tartósításért) és illólajokat csepegtethetünk bele ízlés szerint, jól elkeverjük, és formába öntjük. Érdemes szilikonformát használni, mert abból könnyű kibányászni, ha kihűlt. Nagyon csinos formákat lehet találni szilikonból, én ezt az enyémet például az ebayen vadásztam le (de az Etsyn is lehet kapni, kb 5 dolcsiért), de használhatunk hozzá muffinformát is szilikonból. A fönti mennyiségből egy "muffinnyi" testvajat készíthetünk.
Pár óra alatt teljesen megdermed a masszánk, és kész is a testápolónk. Az enyémbe levendula illóolajat csepegtettem, mert annak nyugtató, lazító hatása van, este tusolás után (vagy közben) bedörzsölöm vele a bőrömet, és úgy fogok durmolni, mint a bunda.
2011. január 25., kedd
DIY - levendulás testvaj (testápoló tömb) házilag
... Mademoiselle 21 db. zsibongó tömeg
2011. január 5., szerda
dekörkép: színes-mintás öntapadó ragasztószalagok
Talánh kezdekh máhr elfelejteni magyahr, mert sajnos be kell valljam, hogy a leghalványabb fogalmam sincs róla, hogy hogy hívják magyarul ezeket a "japanese masking tape" és "fabric tape"-nek nevezett jóságokat, mindazonáltal olthatatlan rajongásomat bírják. Minden ezekkel van most tele, akárhová nézek, mindent beborítanak, csodaszép minták, gyönyörű színek, ezerféle felhasználási mód. Nagggyon nehéz megállni, hogy ne vegyek még egyet, aztán még egyet, és végül még egyet, mielőtt még egyet vennék...Megmutatom milyen csiniségeket készítettem a szalagokból az elmúlt hetekben.
Az első ez a...ööö... na tessék ezt sem tudom, hogy mi magyarul, pedig az uzsonnazacskókhoz szokták adni, nevezzük mondjuk műanyaggal bevont záródrótocskának. Az öntapadós szalagokkal ezt a témát is újra lehet gondolni, mondjuk így:
... Mademoiselle 9 db. zsibongó tömeg
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)